Hatékonynak ígérkezik az elektromos Peugeot 308-as

2022.01.13. 18:31

A Peugeot a 308-ast, ahogy az EMP2 padlólemezre épülő összes modellt, csak benzines és hibrid hajtással tervezte piacra dobni. Ám időközben változtattak a terveken, így egy elektromos változatot is elkezdtek fejleszteni, amiről most néhány konkrét adatot is elárultak.

Az e-308-as nem a kisebb modellekből már ismert hajtásrendszert kapja, hanem egy újat. Az akkumulátor mérete itt is hasonló, bruttó 54 kWh-s, azaz csak 4-gyel nagyobb, mint amit az e-208-asba építenek, viszont a motorja erősebb lesz, 136 helyett 156 lóerős, és a fogyasztását is sikerült mérsékelni.

A Peugeot szerint a 400 voltos akkumulátor új típusú, NMC811-es, azaz alacsony mangán- és kobalt-tartalmú cellákból áll, és részben ezek révén sikerült az átalgos fogyasztást 12,4 kWh/100 km-re csökkenteni. Ez tényleg kivételesen jól hangzik, és állítólag 400 km körüli hatótávot eredményez, míg az e-208 hatótávja a hivatalos WLTP ciklusú mérés szerint is csak 340 km. Az új elektromos Peugeot-ról azt is elmondták, hogy 100 kW-tal lehet majd tölteni egyenáramú gyorstöltővel, ami ilyen akkumulátor-méret mellett 30-40 perces töltési időt is elérhetővé tehet 10-ről 80%-os töltési szintre.

Az e-308-as gyártását 2023 júliusában tervezik beindítani, így a forgalmazás is jövő nyáron indul majd. Úgy tudjuk, nagyjából ezzel egy időben az azonos műszaki alapú Opel Astrából is kihoznak egy elektromos változatot.