Vázlatokon a legnagyobb Land Rover Defender

2022.01.24. 09:15

A háromajtós 90-es és az ötajtós 110-es után egy harmadik karosszériaváltozat érkezik a Land Rover Defenderből. Erre újabb bizonyíték az a rajzsorozat, amelyet a formaterv Egyesült Államokbeli jogi védelme kapcsán hoztak nyilvánosságra.

A típust várhatóan 130-asnak hívják majd, ám a számozás a korábbi rendszertől eltérően nem az autó tengelytávját jelöli majd. Az ugyanis megegyezik a 110-esével: az újdonság hosszát a nagyobb hátsó túlnyúlás révén növelik meg. A becslések szerint az új Defender változat így 5,1 méteres lehet, bő 34 centivel hosszabb a 110-esnél.

Az Autocar értesülései szerint a 130-as nem csak méretben jelenti majd a Defender kínálat csúcsát, de árban is: az akár nyolcszemélyes típust várhatóan csak a legmagasabb felszereltségi szintekkel lehet majd megrendelni. A gyártó ezzel ellensúlyozhatja, hogy a hosszú típus várhatóan kevésbé lesz népszerű, mint a rövidebb változatok.

A 130 technikai szempontból valószínűleg nem tér majd el érdemben a többi kiviteltől, legfeljebb olyan részleteiben, mint a futómű hangolása, amit nyilván a nagyobb össztömeghez kell igazítani. A hosszú Defender bemutatójára várhatóan még az idén megtartja a Land Rover.