Közös akkugyár építését jelentette be a Volvo és a Northvolt

2022.02.05. 10:17

Tavaly nyáron jelentette be a Volvo és a Northvolt, hogy szövetségre lépnek egymással, az együttműködés pedig akkumulátorok fejlesztését és gyártását foglalja magában. Decemberben már a kutatás-fejlesztési központ létrehozásáról közöltek konkrétumokat, most pedig bejelentették a közös akkumulátorgyár építését.

A Volvo-Northvolt közös vállalatot a Tesla korábbi ügyvezetője, Adrian Clarke vezeti, és már azt is elárulták, hogy az új, minden igényt kielégítő üzem építése 2023-ban kezdődhet meg. Az első akkumulátorokat – cellákat és komplett akkucsomagokat – 2025-ben gyárthatják le, ha minden a tervek szerint alakul. A K+F központtal együtt mintegy háromezer új munkahelyet hoznak létre.

A gyár éves kapacitása mintegy 50 gigawattóra lesz, másképpen fogalmazva úgy félmillió autót tudnak ellátni aksikkal. A Volvónak külön hasznos, hogy jórészt házon belül zajlik majd a fejlesztés és előállítás, hiszen 2030-ra már kizárólag elektromos modelleket kínálnának, megcélozva az évi egymillió eladott példányt. A létesítmény a hírek szerint teljes egészében megújuló energiára támaszkodik majd.

A Volvo egyébként nem az egyetlen gyártó, amely szorosan együttműködik a Northvolttal. A BMW és a Volkswagen is partneri viszonyt ápol velük, utóbbi konszernnel közösen már 2024-ben beindítanák a németországi Salzgitterbe szánt üzemet.