Újra nyereséges a Renault

2022.02.18. 12:02

A korábbi becsléseket is meghaladta a Renault csoport nyeresége 2021-ben: az év során 888 millió euró nettó nyereséget hozott a cég, valamivel többet, mint a 800 millió körüli elemzői becslések.

IMG 0384

Ezzel a Renault nehéz időszakon jutott túl: a mélypontot a 2020-as év jelentette a cég számára, amikor 8 milliárd euró veszteség keletkezett. Annak a deficitnek a nagy részét persze a járványhelyzet miatti lezárások okozták. Ennek is köszönhető, hogy két éve minden eladott Renault, Dacia és Lada 0,8% veszteséget hozott, ezt a számot azonban sikerült 3,6%-os nyereségre fordítani tavaly.

A cég kilátásai is jobbak az idén: úgy tűnik, sikerült stabilizálni a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetséget – ami Carlos Ghosn elnök-vezérigazgató 2018 novemberi letartóztatása óta okozott problémát – és beindítani a Renault kínálat megújítását, amely az idén az Austral nevű családi SUV bemutatásával folytatódhat.