Autópályán tolatott, a manővert még most sem értjük

2022.02.28. 08:41

Autópályán tolatni eleve tilos, ráadásul még veszélyes is. Ennek ellenére egy kisteherautó sofőrje ezt az utat választotta az M7-esen, egészen pontosan a Kőröshegyi völgyhídon. A Magyar Közút kamerája rögzítette az esetet, az okokat még most sem tudni egyértelműen.

Mint látható, a külső sávban, amennyire csak lehet, a szalagkorlát mellé húzódva tolatott a kisteherautós, egészen az első félreállási lehetőségig. Ott felcsapta a motorháztetőt, a Magyar Közút beszámolója szerint pár percet pingvinezett körülötte, majd mielőtt az útellenőrök odaértek volna segíteni, elhajtott.

Az eset azért érdekes, mert elsőre valamilyen műszaki hibára gyanakodhattunk, nyilván nem véletlenül nyitotta fel a géptetőt. Persze az is elképzelhető, hogy leállt az autó, és az emelkedőről csak visszagurulni tudott, majd pedig újra beindult. A jelek szerint azonban gyorsan meggyógyult a jármű, mert önerőből elhajtott a helyszínről a sofőr. Mindenesetre műszaki hiba esetén kétségkívül a lehető leggyorsabban félre kell állni, de persze mások veszélyeztetése nélkül.

Forrás: Magyar Közút