A kiégett autószállító hajó el is süllyedt

2022.03.02. 08:41

A Felicity Ace az Azori-szigetektől mintegy négyszáz kilométerre süllyedt el. A pontos körülmények egyelőre nem ismertek, de egy ideje már azon dolgoztak több hajóval, hogy kikötőbe juttassák a szerencsétlenül járt szállítóhajót.

felicity ace last state

A hajó a németországi Emdenből szállított több ezer autót – jelentős részben a VW csoport termékeit – a Davisville-i kikötőbe az Egyesült Államokba. Február 16-án jelezték, az Azori-szigetektől mintegy százhetven kilométerre, hogy a rakomány kigyulladt. Ekkor a 22 fős legénységet kimentették a hajóról, és igyekeztek eloltani, ami február 25-ére sikerült is, bár a tudósítások szerint ekkorra a tűz lényegében felemésztett minden éghető anyagot a hajón.

A roncsot, amelyet az áramlatok időközben az Azori-szigetektől távolabb sodortak, ezek után igyekeztek kikötőbe vontatni a rakomány maradékával együtt. Úgy nézett ki, hogy elég stabil is ehhez, a legújabb hírek azonban arra utalnak, hogy ez a helyzet később megváltozott. Így valószínűleg már nemigen derülhet ki, hogy mi okozta a tüzet.