Megint hallat magáról a magyar-svájci luxusmárka, a Kincsem

2022.03.03. 06:05

Tavaly hallhattunk először a Svájcban élő magyar befektető, Bak Tibor új sportkocsijáról, amely a Kincsem Hyper-GT nevet viseli, és a Jaguar C-X75 tanulmányon alapul, de úgy tűnik, a koncepció sokat változott a márka tavalyi bejelentése óta.

V0ik9kpTURBXy81NzdmN2Y0ZmYwYjkxODhjMWEwMDZkYmIyMDkwZDJjOC5wbmeTl

Az egyik fontos változás, hogy a hibrid hajtásrendszer központi elemének már nem egy sokhengeres benzines szívómotort szánnak, hanem egy hidrogén-üzemű dugattyús motort, amelyet egy igazán érdekes tárolórendszerből látnak majd el hidrogénnel. Az amerikai Plasma Kinetics megoldása nem új, de eddig állítólag az amerikai védelmi minisztérium akadályozta a polgári alkalmazását. Ebben a hidrogént valamiféle film tárolja, és fény hatására szabadul fel. A megoldás előnye, hogy nem kell nyomás alatt tárolni a gázt, ami komoly biztonsági kockázattal járna.

Az már korábban kiderült, hogy az autó terveit a korábbi Jaguar-formatervező, Ian Callum készíti, a hajtáslánc elektromos részét a McLaren Applied szállítja, az akkumulátor újratöltésére használt, hidrogénnel üzemelő dugattyús motor pedig a Ricardo fejlesztése lesz.

A tervek szerint a karbonvázas autóból mindössze 54 példányt gyártanak, ám mivel darabját 3,6 millió euró körüli áron tervezik piacra dobni, talán így is meghozza az autó a fejlesztésére elköltött pénzt.

Ha valami egyértelműen rossz ötlet a tervben, az sajnos az egyetlen magyar részlet, a Kincsem név: a cs betű miatt ezt szinte biztosan nem tudják majd rendesen kiejteni tőlünk nyugatabbra. Így azok szájában, akik meg is tudják fizetni a csodagépet, Kinkszemmé változik a leghíresebb magyar versenyló neve.