Szlovákiában is készülnek majd Lynx harckocsik

2022.03.16. 18:31

A düsseldorfi Rheinmetall AG nemrég bejelentette, hogy a Kassától nem messze fekvő Szepsi városban építi fel legújabb gyárát, ahol Lynx lövészpáncélosokat fognak összeszerelni. Nem titok, hogy a Rheinmetall a szlovák hadsereg nagy harcjármű-beszerzésére ácsingózik, amely szerint összesen 152 darab lövészpáncélost vásárolnának 1,7 milliárd euró (körülbelül 640 milliárd forint) értékben. Azonban a német cég azt állítja, hogy az új kelet-szlovákiai gyárat akkor is felépítik, ha a szlovák kormány nem a Lynxet választja a hadsereg harcjárműveinek megújítására. Ugyanis a tervek szerint az új üzem az exportpiacokat célozza majd meg.

Az új, 12 ezer négyzetméteres létesítmény megépítéséhez 30 millió eurót (nagyjából 11 milliárd forintot) fektet be a Rheinmetall. Az új gyárhoz egy 15 ezer négyzetméternyi területen elhelyezkedő harcjármű-tesztpályát valamint egy javítóüzemet is építenek. Az új üzem építése annyira előrehaladott állapotban van, hogy a Rheinmetall már összesen hetven, cseh és szlovák beszállító céggel is szerződést kötött. Amennyiben a szlovák hadsereg a Lynx rendszeresítése mellett dönt, a Rheinmetall 1,7 milliárd euró értékben más fejlesztési projekteket is indít Szlovákiában. Az új üzem építését a tervek szerint már a jövő év elején elkezdik, az első Lynxek pedig 2025-ben gördülhetnek ki a gyárkapun.

Az új szlovákiai gyártóüzem építése azért érdekes, mert nemrég Zalaegerszegen is elkezdtek építeni egy ugyanilyen Lynx gyártóüzemet, amelyben a termelést a tervek szerint 2024-ben kezdik majd meg. Ha minden jól megy, itt készül a Magyar Honvédség 218 darab Lynx lövészpáncélosa. A zalaegerszegi üzem megépítésének az volt az egyik apropója egyébként, hogy a Rheinmetall az új harcjárművével majd Magyarországról célozza meg az exportpiacokat. Ennek érdekében a magyar kormány nem is oly rég felajánlotta, hogy szívesen szállít a szlovák hadseregnek Lynx lövészpáncélosokat, de ezek után már biztossá vált, hogy ezzel a lehetőséggel Szlovákiában nem számolnak, hiszen lesz nekik is saját Lynx-üzemük.

Látványterv a Rheinmetall új szlovákiai üzeméről: