A kínai Envisiontől kap akkucellákat a Mercedes

2022.03.17. 14:22

Megállapodást kötött egymással a Mercedes-Benz és a kínai többségi tulajdonban lévő Envision AESC aksispecialista. Ennek értelmében a távol-keleti cég látja majd el akkumulátor-cellákkal és modulokkal az Alabama állambeli Tuscaloosában működő Mercedes-üzemet az évtized közepétől.

mercedes-battery-factory

A németek tervei közt szerepel ugyanis, hogy az amerikai gyárban több elektromos modell összeszerelését is megoldják. Főként SUV-okra kell gondolni, köztük arra az EQS SUV-ra, amelynek belsejét a napokban mutatták meg először hivatalosan, vagy éppen az EQE SUV-ra és egy eljövendő Maybach luxus-hobbiterepjáróra. Utóbbi gyártásindításának időpontja még nem ismert, az előbbi kettőt viszont júniustól, illetve októbertől raknák össze Tuscaloosában.

Hosszabb távon havi hatezer elektromos jármű előállításában gondolkodnak, ehhez pedig nyilván kell is bőven az akkumulátor. Ezek celláinak és moduljainak beszállításában kaphat kulcsszerepet az Envision AESC, amely a Mercedesekbe kerülő akkukat eleve Amerikában gyártaná, egy vadonatúj gyárban, amelynek pontos helye még nem ismert. Az akkucsomagokat már magának állítaná elő a Mercedes, az Envisiontől és más partnerektől kapott cellákból, egy külön erre a sorra kialakított soron.