Csodásan retró ez a Pontiac dragster

2022.03.19. 17:46

A 90-es évek Pontiac Grand Prix-jére nehéz azt mondani, hogy egy kiugróan érdekes autó lenne. De ahogy az lenni szokott, az érdektelenségen lehet segíteni némi átalakítással. Jelen esetben itt nem is az átalakítás az igázán jó szó, sokkal inkább az újjáépítés.

Az eBay-en bukkant fel ez az 1995-ös, minden porcikájában gyorsulási versenyre épített Pontiac Grand Prix. Az egész autót alapjaitól kezdve átszabták, olyannyira, hogy az önhordó kaszni helyett már egy csőváz az alapja, erre a vázra pedig egy egyedi, üvegszálas elemekből készült kaszni került. Természetesen a motor sem maradt érintetlen: a gépterem egy 413-as Chevy V8-assal lett feltöltve, amit 845 lóerősre pumpáltak fel.

Minden más alkatrészt is a versenyzéshez alakítottak, így az autó súlya 2000 font alatt maradt, ami átszámítva nagyjából 907 kilogramm. A motor méretének tudatában ez különösen becsületes eredmény. Ahogy kinéz, az pedig maga a megtestesült 90-es évek, a lehető legjobb értelemben.

A leírás szerint mindössze 25 alkalommal -utoljára 20 éve, 2002-ben- rongyolt végig a negyedmérföldes távon, tehát azt nem mondhatjuk, hogy agyon lenne használva. Ennek megfelelően az állapota a kora és a versenyautósága ellenére is remeknek tűnik.

A Pontiac megépítése összesen 200 ezer dollárt, azaz mai árfolyammal számolva közel 70 millió forintot költöttek. Most viszont mindössze 30 ezer dolláros, azaz körülbelül 10 millió forintos kikiáltási árral került fel az eBay-re, ráadásul minimálár nélkül. A licit három nap múlva, kedden jár le és az az érzésünk, hogy az építés igényessége miatt ennél jóval nagyobb összeget várhat a tulajdonos az autóért.