A Škoda, amiről nem is hinnéd

2022.03.27. 12:19

Ha azt mondjuk, sleeper, olyan autókra gondolunk, amelyeken ránézésre szinte semmi nem utal arra, hogy a lemezek alatt igazán ütőképes technika lapul. Aztán egy piros lámpás gyorsulásnál, vagy amikor feltűnnek mögöttünk a semmiből az autópálya belső sávjában, csak pislogunk nagyokat. A definíciót tehát erre a Škoda Yetire is rá lehet húzni.

A csehek crossoverét idehaza például rendőrautóként is jól ismerhetjük. Egész sokféle motorral kapható volt, a rettegett EA111-es 1,2-es TSI-től egészen a kétliteres CR TDI-ig. Utóbbinak a 170 lóerős változata volt egyébként a legerősebb, ami gyárilag a Yetibe került, benzinesből a 160 lovas 1,8 TSI-t kapta. A jelek szerint azonban Angliában volt valaki, aki ennél sokkal többre vágyott.

Az alapot egy fészlift utáni, 2015-ös példány szolgáltatta. Kívülről talán nem tökéletes a sleeper-élmény, hiszen azért a dupla kipufogó, a bodykit, a kis szárny, valamint a nagy felnik és az ültetett futómű valamelyest árulkodnak arról, hogy nem hétköznapi Yetivel van dolgunk. De arra azért így sem számítanánk, hogy ilyen komoly technikát rejt a kaszni.

A hajtásláncot a 8P kódú Audi RS3-ból emelték át: a 2,5 literes, öthengeres turbómotor alapból 340 lóerős, de ez nem volt elég, így hát némi hardveres és szoftveres beavatkozás révén 492-t hoztak ki belőle. Ehhez egy DSG-váltó tartozik, azon keresztül jut az összkerékhajtáshoz az erő.

A kocsi amúgy pont eladó, az eBay-en egy óvatos 26 ezer fontos, tehát úgy 11,6 millió forintos árért kínálják.