Osztódhatnak a Tesla részvények

2022.03.29. 13:39

A Tesla ismét a részvényesek beleegyezését kérte ahhoz, hogy kisebb értékű részvényekre váltsa a jelenlegieket. A lépés célja az, hogy a lehetséges kisbefektetőket se riasszák el egy-egy részvény túlzottan magas árával.

teslas

A 2010-es kibocsátáskor 17 dollárért eladott Tesla papírok értéke 2020-ra túllépett az ezer dolláron, akkor döntött úgy a cég először, hogy lecserélik az eredeti részvényeket. Akkor öt új részvényt adtak egy régiért, de azóta ismét ezer dollár fölé emelkedett az árfolyam, így ismét időszerűnek látják a kisebb értékű részvények bevezetését.

A cél most is ugyanaz, mint korábban: az egyes részvények árát olyan értéken tartani, ami azok számára is elérhető, akiknek az 1000 dollár feletti áron a Tesla papírjai már elérhetetlenek lennének.

A részvényszaporításról várhatóan az idei Tesla közgyűlés dönthet majd, amelynek az időpontja egyelőre ismeretlen, bár a korábbi években tipikusan az ősz folyamán kerítettek rá sort.