100 éves diadalra emlékszik a Bugatti

2022.04.08. 13:54

450 méterrel Monaco felett, a Tête de Chien hegyen fekszik La Turbie faluja, ahová az 1897-ben megrendezett első Speed Weeken Nizzából érkeztek meg az autók az első feljegyzett hegyi felfutó versenyen. Ezt követően évről évre itt gyűltek össze a különböző márkák és a vakmerő versenyzők, hogy az autók sebességét és megbízhatóságát is bemutassák.

Ekkoriban még nem az ezredmásodpercek számítottak a futamokon, hanem célba érni is nagy eredménynek számított. 1904-től négy éven át nem rendeztek versenyt, aztán a világháború alatt sem zengtek a motorok a hegyen, csak éppen 100 évvel ezelőtt, 1922-ben tértek vissza a pilóták és az autók La Turbieba, ezzel együtt bukkant fel a Type 13-as Bugatti.

1911-ben mutatta be Ettore Bugatti a könnyű karosszéria és az erős, megbízható motor kombinációját, amit aztán a világháború után kezdtek el ismét gyártani. 1,3 literes, négyhengeres motor először négyszelepes hengerfejet kapott, aztán 1920-ban a Bugatti 1,5 literre növelte a lökettérfogatot, így már 50 lóerős lett a teljesítmény. A 490 kilós autó így akár 150 km/órás végsebességet is tud. A könnyű építés előnye, hogy a többi versenyautóval szemben ritkábban fordul elő tengelytörés vagy defekt.

Nem volt könnyű feladat az éles kanyarok és meredek emelkedőkkel teli La Turbie szakaszt megmászni akkoriban, a Monacói Hercegségtől északra fekvő, a Földközi-tengerre néző útszakaszon sok kátyú volt, továbbá homok és kövek szóródtak szét. Ezt a 6,3 kilométeres távot teljesítette Bugatti Type 13-asával Jean Mabille 6 perc és 24 másodperc alatt, így szerezte meg az első helyet.

Ennek évfordulója alkalmából mászták meg a hegyi szerpentint az egyedi ezüst fényezésű, zöld karbon karosszériás Bugatti Chiron Pur Sporttal, melynek négyturbós, 8,0 literes, W16-os motorja 1500 lóerős és 1600 Nm nyomatéka van, és nem csak a fix hátsó szárny miatt sportosabb a sima Chironnál. Rövidebb a váltója és kifejezetten a vezetési élmény felé tolták az autó hangolását, a 3D nyomtatott titán kipufogórendszer pedig 50 kg-mal teszi könnyebbé.

Visszapillantó

A Totalcar heti összefoglaló hírlevele

Keddenként kedveskedünk neked egy olyan cikkválogatással, amiket szerintünk mindenképp érdemes elolvasnod az előző heti term(el)ésünkből. Ráadásul szívhez szóló előszót is írunk hozzá! Iratkozz fel, hogy legyen miért várni a keddet!