Túl lassú az Aston Martin Vantage?

2022.04.12. 15:09

Az idén két biztonsági autót is használnak a Formula-1-es versenyeken: egy AMG GT Black Series, illetve egy Aston Martin Vantage V8 típust. Ez utóbbi az elmúlt hétvégén mutatkozott be, de Max Verstappen szerint olyan lassú volt, hogy képtelenek voltak mögötte melegen tartani a gumikat.

A két autó között jelentős a teljesítménybeli különbség is, a Mercedes, amit az első két futamon használtak, 730 lóerős, míg az Aston Martinba ugyanannak a 4 literes biturbó AMG blokknak az 528 lóerős változata kerül. Verstappen szerint azonban nem csak ez lehet a különbség. „Biztos, hogy a Mercedes aerodinamikai tapadása is jobb, annyival lassabb volt ez az Aston Martin. Nagyobb tapadás kéne neki, mert a gumijaink kő hídegek maradtak.” - nyilatkozta a bajnok.

Más pilóták is hasonlóképp vélekedtek, bár kevésbé fogalmaztak sarkosan. A harmadik helyen befutó Mercedes pilóta, George Russel azt mondta, az Aston Martin vagy öt másodperccel lassabb körönként, mit az AMG GT, ami elég vaskos eltérés, még ilyen, az F1-eseknél jóval lassabb sportkocsik esetében is. A győztes Leclerc szerint az tette még kellemetlenebbé a helyzetet, hogy az eleve viszonylag kis tapadású, kemény keverékű abroncsokon volt a mezőny.

A biztonsági autót természetesen soha nem valami kezdő vezeti: ezúttal is az egykori DTM pilóta, Bernd Maylander ült a volánnál, aki évek óta végzi ezt a feladatot, mindenki megelégedésére – ezért is hibáztatta mindenki az Aston Martint, és nem a vezetőjét.

Az Aston Martinnak alaphelyzetben nyilván jó reklám, hogy a Formula-1 versenyeken szerepelhet egy ránézésre csaknem utcai autóval, de az, hogy a top versenyzők leszólják, nem feltétlenül használ a márka jó hírének. Nem lenne meglepő, ha a későbbiekben nagyobb szárnyakkal, esetleg nagyobb tapadású gumikkal vagy erősebb motorral bukkanna fel ugyanez az autó, hogy ne legyen rá több panasz.