A Lucidé Amerika legerősebb villanyautója

2022.04.13. 11:15

A Lucid Motors bemutatta az Air újabb változatát, a Grand Touring Performance modellt, amely teljesítményben kétségtelenül átvette az első helyet az elektromos szedánok piacán, ha nem is nagyon sokkal.

A sima Grand Touring sem gyenge a maga 830 lóerejével, de a Performance változat két motorja együtt 1065 lóerős, azaz 45-tel több, mint a Tesla Model S Plaid. Az eltérés persze jelentéktelen, ráadásul a Lucid hiába erősebb, papíron kevésbé megy jól: 2,6 másodperc alatt lehet százon, ami egyértelműen alulmúlja a Plaid két másodperc körüli eredményét.

A groteszk számháborúnak persze kevés gyakorlati jelentősége van, hiszen már a 830 lóerős Lucid Air is bőven túl van a kihasználhatóság határain. Inkább egyfajta presztízskérdés, hogy a kereskedők azt mondhassák, a Lucid ebben is lefőzte a nagy riválist. Igaz, meg is kérik az árát: a Performance kivitelből 179 ezer dollárért lehet rendelni egyet, ami mai árfolyamon úgy 62,5 millió forint lenne. Ez pedig szemmel láthatóan több, mint a Model S Plaid 129 900 dolláros vételára.

Szigorúan véve persze ez az összehasonlítás sem állja meg a helyét: a drágább Lucid elvben luxusorientáltabb is, és nyilván az is hozzájárul majd a szexepiljéhez, hogy nem egy újabb Tesla, Porsche vagy Mercedes, hanem valami különleges, amiről a laikus bámészkodók, szomszédok, ismerősök többsége sosem hallott.

Az új Lucid változat egyébként egy töltéssel 718 kilométer megtételére lesz alkalmas, és akár 350 kW-tal is tölthető, ami a gyáriak szerint azt jelenti, hogy 300 mérfölddel, azaz 483 km-rel 21 perc alatt növelhető a megtehető távolság, feltéve persze, hogy van a közelben ilyen sebességet nyújtó töltő is.

Az Air Grand Touring Performance elvileg júniustól lesz elérhető, de nem valószínű, hogy igazán nagy mennyiségben tudják majd szállítani: az Automotive News értesülései szerint az alkatrészhiány miatt az idén nagyjából 12-14 ezer Lucid legyártására lesz mód, függetlenül a megrendelések számától.