70 milliónyi értéket loptak egy tankoló autóból Budapesten

2022.04.14. 13:33

Összesen mintegy 70 millió forintnyi értéket zsákmányolt két külföldi férfi egy XIV. kerületi benzinkúton. A tolvajok megvárták, míg kiszemelt áldozatuk befejezi a tankolást, és bemegy fizetni. Bár távirányítóval elvileg lezárta a kocsit, a gyakorlatban viszont annak jelét blokkolták, így nyitva maradt a Renault.

A biztonsági kamera felvételén látszik is, ahogy a magára hagyott autó ajtaját kinyitja az egyik elkövető, onnan kiemeli a táskát, amelyben 40 millió forintnyi valuta, továbbá befektetési arany is volt. A tolvaj egy Opel Meriva hátsó ülésére ugrott be, és bár a shopból a tulaj kiszúrta, hogy meglovasították az értékeit, nem tudta feltartóztatni őket.

A fővárosi rendőrök a bejelentést követően nem sokkal a XIII. kerületben találták meg a bűncselekmény elkövetésekor használt, külföldi rendszámos autót, de csak üresen. Megállapították, hogy a tolvajok feltehetőleg Ausztria felé tartanak egy másik, lopott rendszámú kocsival. Jelzésük alapján végül a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök tartóztatták fel a járművet az M1-es autópálya egyik pihenőjében.

22 41

Az autó átkutatásakor megtalálták a valutát, az ellopott arany jelentős részét, és az elkövetéshez használt blokkolót is. A grúz férfiakat különösen nagy értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás gyanújával vették őrizetbe. Érdemi vallomást nem tettek. Jelenleg letartóztatásban várják az ügy folytatását, harmadik társukat még keresik.

Forrás: police.hu