Star Concept: a jövő luxusautója a Ford szerint

2022.04.21. 12:22

Bár a Lincoln, a Ford luxusmárkája Észak-Amerikán és Kínán kívül másutt nem érhető el, a márka növekedésben van: tavaly 193 ezer autót adott el, ami 21 éve a legjobb eredménye. Ennek megfelelően a Fordnak is komoly tervei vannak a Lincolnnal, amelyeket most egy tanulmányautó bemutatásával nyomatékosítottak.

A Star Concept új stílusban készült, amely várhatóan a közeljövő új modelljeinek érkezését készíti elő. A formatervre nagy, egybefüggő, hajlított felületek jellemzőek, nagyon kevés határozott éllel, ezek viszont így a megszokottnál nagyobb hangsúlyt kapnak. Az egyenes vonallal lezárt, vaskos tető, és a hátra tolt utastér azt jelzi, hogy a tervezők sokat nézegethették a Range Rover kínálatot, a rövid orrkialakítást pedig az teszi lehetővé, hogy ez a tanulmány már elektromos hajtásrendszerrel számol.

Ennek köszönhető az is, hogy az autó elejét teljes egészében csomagtartóvá alakíthatták, amely nem csak a billenés nélkül felemelhető tetején keresztül érhető el, de a hűtőrács helyére érkező, előre kihúzható frontpanelen át is. A középső oszlop nélküli, kétfelé nyíló oldalajtó-kialakítás jellegzetesen tanulmányautós vonás – nem tudni, hogy a majdani széria-leszármazottak öröklik-e, de erre a költségek, és a megoldásban rejlő műszaki problémák miatt is ritkán kerül sor. Az viszont, ahogy az üvegezett tető és a világos kárpitozás révén sikerült szellősebbé tenni a belső tér összképét, könnyen vonzóvá teheti a jövő Lincolnjait. A motorháztető és a tető elektrokromatikus üvegből készült, amelynek az átlátszósága szabályozható.

Az ember és a gép kapcsolatát az aktuális divatnak megfelelően a Lincoln szakemberei is érintőképernyőkkel igyekeznek megoldani: elöl faltól falig tartó széles képernyőt alkalmaztak, hátul pedig az első üléstámlák felső részéből lefelé kihúzható kijelzőket. A kormánykerék, ha épp nincs szükség rá, a műszerfal aljába húzódik vissza.

A Ford a következő négy év során négy új, teljesen elektromos Lincoln típus bemutatását tervezi. Ezekhez tekinthető egyfajta felvezetésnek a Star Concept, bár valószínű, hogy az extravagáns megoldásoknak legfeljebb egy részét valósítják majd meg a gyártásra szánt autókban.