Ellenzi a Pesti alsó rakpart autómentesítését a Magyar Autóklub

2022.04.30. 10:16

Véglegesen és teljesen autómentessé válhat a Pesti alsó rakpart a Lánchídtól délre, írta meg a Telex által készített Karácsony Gergely-interjú alapján az Index. A témában azóta állásfoglalást tett közzé a Magyar Autóklub is. A szervezet ellenzi a döntést, és úgy fogalmaznak: az autósok ellehetetlenítése nélkül is élhetőbbé, zöldebbé lehetne tenni Budapestet.

Ahogy írják, a hír megjelenése után felvették a kapcsolatot a Fővárosi Önkormányzattal, részt vettek a Duna-partok jövőjét tárgyaló egyeztetésen is, méghozzá egyedüli autózással foglalkozó szereplőként. Az álláspontok azonban akkor sem közeledtek egymáshoz.

Az Autóklub állásfoglalása hangsúlyozza, hogy a szervezet egyetért az élhető, zöld város koncepcióval, a város szépítésével, és azt is tudomásul veszik, hogy a belső kerületekben szükség van a forgalom csillapítására. Nem értenek egyet ugyanakkor azzal a retorikával, miszerint „visszaadjuk a Duna-partot a budapestieknek”, mivel álláspontjuk szerint a budapestiek többsége autót használó városi polgár.

A Duna-part jelenleg az autósoké is, ráadásul fő közlekedési útvonal, az ország minden autósáé, kerékpárosáé és gyalogosáé. Visszautasítják a közlekedők szembeállítását és bármely csoport diszkriminálását. Rámutatnak továbbá, hogy a Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakasz végleges lezárása, a rakparti forgalom belvárosba terelése éppen ellentétes a belváros tehermentesítésével.

Ötletelés helyett stratégiai tervezést kérnek, az érintett szervezetek bevonásával. Úgy vélik, meg kell vizsgálni a rakparti forgalom felszín alá terelésének lehetőségét, és nem halasztható a P+R parkolók építése, valamint az elővárosi közlekedés fejlesztése sem.

Az állásfoglalást azzal zárják, hogy Budapestet egyszerre lehetne zöldebbé, barátságosabbá és működőképesebbé tenni, egyes csoportok – így az autósok – ellehetetlenítése nélkül. A teljes közleményt ezen a linken lehet elolvasni.

Forrás: Magyar Autóklub