Rapper tervezte a G Merci orrú AMG kupét

2022.05.02. 13:06

Egyelőre sötétből elővillanó részleteket mutattak a WIll.I.AMG elnevezésű gépről, amelyet állítólag Will.I.Am, a közismert rapper és AMG márka-nagykövet segítségével állítottak össze.

Az alapján, amit eddig tudunk, elég érdekes stíluskeverésről van szó: egy olyan kupéról, amely az orrkialakítását a G osztályú terepjárótól örökölte, a négy tetőoszlopos kupétető viszont leginkább az E osztályú kupét idézi. Szemből a széles, szögletes hűtőmaszk, és felette a lágyabb vonalú motorháztető egyébként még csak nem is egy Mercedesre emlékeztet, inkább olyan, mintha egy PV544-es Volvo szellemét próbálták volna megidézni. Emellett az AMG Instagram-videóján felfedezhető még egy Rolls-Royce módra az első élénél nyíló, hatalmas ajtó is.

Azt viszont már korábban jelezték, hogy az autó az AMG GT 63 S E Performance alapjaira épül – ez egy négyajtós AMG GT változat – ami eléggé más arányú autó, mint amilyen a sziluettképen látszik.

Az autó, amelyet a rapper szerint „egymaga alkotott az AMG számára”, május 5-én léphet ki a nyilvánosságra, így legkésőbb akkor megtudjuk, hogy érdemes volt-e Will.I.Am-et alkalmazni autótervezőnek.