Ferrari-veteránoktól várják az Aston Martin megmentését

2022.05.04. 16:51

Alapvető irányváltást hozhat az Aston Martin számára, hogy a német Tobias Moers helyére az olasz Amadeo Felisa érkezik, sőt, a műszaki vezető szerepét is egy olasz szakember, Roberto Fedeli veszi át.

A vezetőváltás hivatalos indoklása az, hogy az Aston Martin új korszakba lép, és ehhez más típusú vezetésre van szükség, de a brit Autocar ennél természetesen mélyebbre ásott. Értesüléseik szerint a korábban az AMG-t vezető Moers ugyan javította a kapcsolatokat a Mercedes irányába, és leállította a házon belüli motorfejlesztést, ami felesleges pénznyelőnek tűnt. Ugyanakkor a villanyautó-fejlesztésnek is véget vetett, emellett nem tudta érdemben javítani az Aston Martin pénzügyi helyzetét, és állítólag elüldözött számos részlegvezetőt kőkemény vezetési stílusával.

Moers terve egyébként az volt, hogy teljes egészében az AMG-től vásárolt technikára építi fel a jövőbeli Aston Martin kínálatot, de úgy néz ki, épp ezzel az ürüggyel tudták kitenni: a cég tulajdonosai szerint továbbra is szükség lenne saját fejlesztésű műszaki megoldásokra.

Moers helyét az az Amadeo Felisa veszi át, aki 2016-ban már nyugdíjba ment a Ferrari éléről. Ám úgy néz ki, a 76 éves szakember ennek ellenére simán elvállalta a brit sportkocsigyártó vezetését, bár kérdéses, hogy ez mennyire lehet hosszú távú megoldás. Mindenesetre az olasz cégvezető nem egyedül érkezik: Robert Fedeli is vele jön, aki a műszaki igazgatói szerepet vállalta. Fedeli szintén Ferrari-veterán: 2014-ig irányította az olasz sportkocsigyár fejlesztéseit. Innen a BMW-hez ment, ahol állítólag az i8-as gyártásának beindítását segített sínre rakni, majd az Alfa Romeóhoz hívták, a Giulia körüli problémák megoldásához.

Fedeli alkalmazása azt mutatja, hogy a saját műszaki fejlesztéseket tényleg nem szeretnék elengedni az Aston Martinnál: valószínű, hogy saját villanyautó-alapok kialakítását kezdik meg, amellett, hogy rövid- és középtávon nyilván a Mercedes-AMG műszaki megoldásaira van utalva a brit gyártó.

Emellett az eladásokat is javítani kell, mivel az Aston Martin részvények tőzsdei árfolyama még mindig negatív rekordokat dönt, a 2018-as bevezető árfolyamot meg sem közelíti. Azaz a két Ferrari veterán előtt jelentős feladat tornyosul, de ha valakik, ők képesek lehetnek kihúzni a patinás márkát a gödörből.