2035-re tilthatja be az EU a közvetlenül szennyező autókat

2022.05.12. 15:03

Jelenleg is folyik annak a tavalyi javaslatnak a kidolgozása, amely egyebek közt az új autók szén-dioxid-kibocsátásának megszüntetéséről szól. A vita eddig sem azt érintette, hogy a céllal egyetértenek-e a képviselők, csak a mérséklés ütemét, de úgy tűnik, ebben sem lesz változás a tavaly vázolt elképzelésekhez képest.

noicesign

Az eredeti javaslat szerint, amely egy nagyobb, a klímaváltozással kapcsolatos irányelv-csomag része, az új autók szén-dioxid-kibocsátását 2030-ra 55%-kal, 2035-re pedig 100%-kal kell mérsékelni. Ez a gyakorlatban az összes széntartalmú vegyületet – gázolajat, benzint, alkoholt, gázt – égető személyautó forgalomba helyezésének betiltását jelenti.

A környezetvédelmi bizottságban most zárták le a törvénytervezet tárgyalását, amelynek során mind a csökkentési ütem gyorsítására, mind a lassítására tett javaslatokat elutasította a bizottság. Ez azt jelenti, hogy 2035-től tilos lesz szén-dioxidot kibocsátó járműveket forgalomba helyezni az EU tagországaiban. A gyakorlatban ez olyan megoldások terjedésének kedvez, mint a tisztán elektromos hajtás, vagy a hidrogénhajtás – az előbbi a személyautózásban és a rövid távú áruszállításban, az utóbbi a hosszú távú szállítmányozásban veheti át a szénalapú üzemanyagok helyét.

A bizottsági előkészítést követően persze még módosítható a tervezet, és az iránytelvek elfogadása után még államonként egyeztetni kell a végrehajtás részleteiről. Így elvileg még van rá lehetőség, hogy puhítsanak, vagy szigorítsanak a különféle lobbicsoportok, de az elmúlt évek gyakorlata azt mutatta, hogy az Európai Parlament képviselői jobbára megszavazták az ilyen típusú, klímasemlegességet célzó javaslatokat.

A távlati cél egyébként az lenne, hogy az EU 2050-re ne bocsásson ki klímaváltozást előidéző gázokat, azaz olyan szabályozásra lehet számítani, amely erre az időpontra teheti teljesen lehetetlenné a szén-alapú üzemanyagokat égető járművek használatát.