BAW S3: még egy mini-villanyautó Kínából

2022.05.17. 06:03

Míg a nyugati világban a drágább villanyautók terjednek elég nagy sebességgel, Kínában már létezik egy olyan kategória, amely széles tömegeknek teszi elérhetővé a tiszta autózást.

A Shanghai-GM Wuling márkája által megteremtett kiskerekű városi dobozautó-kategóriában egyre több gyártó próbál szerencsét, elég hasonló fazonú típusokkal, ami egyébként már a japán miniautó-gyártókat is megijesztette.

A Beijing Auto újdonsága is ezt a kategóriát erősíti: a BAW S3 csupán 3,15 méter hosszú, 1,5 méter széles és 1,59 méter magas, a tengelytávja pedig 2,05 méter. A kisautóba 27 lóerős motort építenek, amivel a végsebessége 100 km/h, és különféle méretű akkumulátorokkal érhető el: 120, 170 és 200 km-es hatótávú kivitelek közül lehet majd választani.

Az autó kívül-belül nagyon egyszerű, a műszerfal szinte teljes egészét két 10,25 hüvelykes, széles vásznú kijelző alkotja. A puritán kialakítást és a kis teljesítményt láthatóan a két árnyalatú, fagylaltszíneket fehérrel kombináló fényezéssel igyekeztek ellensúlyozni: narancs, halványzöld és rózsaszín változatok is készülnek a típusból.

Az igazi csoda azonban itt is az ár: az S3 alapváltozatát 40 ezer jüanért, azaz úgy 2,1 millió forintnak megfelelő összegért haza lehet majd vinni – nem lenne csoda, ha a Mini EV-hez hasonlóan népszerűvé válna ez is.