Ez már több mint egy jellegtelen fehér Mustang

2022.05.26. 17:44

1993 novemberében jelent meg a Ford Mustang negyedik generációja, mely a Fox body után Patrick Schiavone végképp szakított a hagyományos formatervi elemekkel és tagadhatatlanul a korszakra jellemző külsőt adott a márka egyik legnépszerűbb modelljének. A Mustang remek alaptulajdonsága azonban nem változott, tehát megfizethető áron kínált egy menő kupét, amiből a V6-os alapmodelltől egészen a V8-as SVT Cobra R-ig terjedt a skála.

Fehér színével és bézs belterével nem tűnik kifejezetten izomautónak ez az 1995-ös Mustang, pedig ennél durvább már nem is lehetne. Elég csak jobban megnézni és rögtön előbújnak rajta a baljós jelek, mint az üvegszálból készült, a többinél jóval nagyobb púppal rendelkező gépháztető vagy az alulra kilógó üzemanyagtartály a hátsó lökhárító alatt.

Belterében a szokványos szimmetrikus műszerfal található, de 160 mérföld/órás sebességig skálázott, fehér számlapos órákkal. Az első ülések tűnnek sem különösebben sportosnak, de valószínűleg arra szánták őket, hogy a vásárlás után kidobják és kagylóüléseket pakoljanak a helyére, ahogyan azt a mögötte elhelyezett bukócső is üzeni.

Motorházteteje nem véletlenül magasodik a szélvédő elé, alá kellett férnie az 5,8 literes, V8-as blokknak, mely 300 lóerős és 495 Nm nyomatéka van. Hozzá Tremec 3550 5 sebességes kézi váltó csatlakozik és nem maradt el a versenypályára hangolt futómű sem. A súlycsökkentést olyan komolyan vették, hogy a hátsó padon túl a ködlámpákat, a rádiót és a klímát, valamint az elektromos ablakokat is kihajították belőle.

1995-ben mindössze 250 darab ilyen készült, ez közülük a 237-es sorszámú és mostanra is csak 6759 km van benne. Újonnan 52 599 dollárt fizettek érte, mára egész biztosan jóval többet fognak érte kicsengetni.

Visszapillantó

A Totalcar heti összefoglaló hírlevele

Keddenként kedveskedünk neked egy olyan cikkválogatással, amiket szerintünk mindenképp érdemes elolvasnod az előző heti term(el)ésünkből. Ráadásul szívhez szóló előszót is írunk hozzá! Iratkozz fel, hogy legyen miért várni a keddet!