Még furcsábbá válik a Lexus RX

2022.06.02. 09:49

Ideje volt megújítani a 2015-ben bemutatott Lexus RX-et, amely most új műszaki alapokra kerül, és négyhengeres hibrid hajtásokat kap, viszont formai szempontból az elődmodell nyomdokain jár.

Röviden talán úgy lehetne összefoglalni, hogy az új RX is úgy lóg ki az átlagos SUV-k közül, ahogy a Lexusoktól eddig is megszoktuk. Megtartották a jellegzetes, hátul ereszkedő és elkeskenyedő oldalablak-vonalat, ami azt az érzést kelti, mintha csak az előző generációt frissítették volna, és az ajtókon futó éleknek és domborításoknak is csak az íve változott, miközben más gyártóknál az ilyen 2010-es évek eleji formai megoldások lassan teljesen eltűnnek.

Ugyanakkor az RX markánsan új orrkialakítást kapott: a korábbi homokóra-hűtőrács felfelé szélesedő része helyére egy kitüremkedő rész, afféle orr került, és ezzel a motorháztető is magasabban, kevésbé megdöntve futhat. A fényszórók is újak, ugyanakkor megtartották az eddig alkalmazott LED-csík formáját, ami egy újabb, a folytonosságot erősítő vonás.

Pedig ha valaki az eddigi RX felújítását látná az új generációban, az nagyot tévedne. Az NX-hez hasonlóan ez a modell is átkerült a GA-K jelzésű platformra, és bár ugyanolyan hosszú, mint az elődje – 4,89 méteres – hat centit nőtt a tengelytávja, 2,5-öt a szélessége, és szélesedtek a nyomtávok is, elöl másfél, hátul öt centivel.

Az igazán nagy változások azonban hajtás-fronton jönnek. Az RX-be a korábbi hathengeresek helyett csak négyhengeres motorokat építenek, és már csak hibrid hajtásrendszerrel. Az alapmodellbe, a 350h-ba 2,5 literes szívómotor kerül, a hibrid rendszer összteljesítménye itt 245 lóerő lesz. A következő teljesítményszintet 306 lóerővel az RX450h+ képviseli, amibe konnektoros hibrid hajtásrendszer kerül, a 350-esévek megegyező fokozatmentes hajtással és 2,5 literes motorral. Ebbe 18,1 kWh-s Li-ion akkumulátort építenek, amivel 65 km-t elmehet tisztán elektromos hajtással is.

A harmadik, legerősebb változat, az 500h az alapmodellhez hasonlóan hagyományos Toyota hibrid rendszert kap NiMH akkumulátorral, itt viszont a váltó és a motor az újdonság. A váltó hatfokozatú automata, a hidrodinamikus nyomatékváltó helyén egy villanymotorral, a motor pedig egy új, 2,4 literes, turbós négyhengeres. Itt is csak a rendszer összteljesítményét adták meg, ami 371 lóerő, így ez a változat állítólag 6 másodperc körül gyorsulhat százra.

Az autó belsejében a domináns elem az NX-ből már ismert, Tazuna fantázianevű műszerfal-megoldás, nagy, 14 hüvelykes középső kijelzővel és digitális műszerfallal, de sok fizikai gombbal a gyakran használt funkcióknak.

Érdekes, hogy a három üléssoros, öt méter hosszú L változatról, amely az előző generáció nagy dobása volt, egy szót sem ejtettek. Ez persze jelentheti azt, hogy később visszatérnek hozzá, de valószínűbb, hogy egyszerűen lemondtak arról a változatról.

Az európai piaci bevezetés időpontjáról, és az árakról egyelőre nem ejtettek szót, de az előd árazása alapján az új változat is a 65-80 ezer eurós ársávba várható.