Éppen aranyról ezüstre fújta át a Peugeot-t a tolvaj, amikor rajtakapták a rendőrök

2022.06.28. 12:49

Lopás miatt nyomoztak a III. kerületi rendőrök ismeretlen tettessel szemben, aztán egészen szürreális körülmények között fogták el a feltételezett elkövetőt. Történt ugyanis, hogy a Bécsi úton egy festékszóró palack segítségével éppen ezüstszínűre próbálta átfújni eredetileg aranyszínű Peugeot 206 SW-jét. Még a díszlécek kimaszkolására is fordított figyelmet.

A 41 éves cseh férfi egyébként ezt megelőzően egy óbudai zálogházba ment be, ott kalapáccsal törte be az üvegpultot, ahonnan tizenegy nyakláncot zsákmányolt, összesen mintegy hárommillió forint értékben. Ezért kezdték keresni az egyenruhások, akik elfogása után megtalálták a lopott ékszereket is nála.

Később kiderült, hogy a járművet, amit éppen megpróbált rögtönözve átfényezni, a cseh rendőrök már körözték – szintén lopás miatt. A férfit az óbudai nyomozók lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Ha pedig felmerülne a kérdés, honnan meríthetett ihletet a rejtőzködés módjának megválasztásához: az első Taxi film ikonikus jelenetsora, amikor a mercedeses banda W124-eseit egy bankrablás után villámgyorsan átdurrantják pirosról fehérre:

Forrás: police.hu