Ellopták a tolvajoktól a lopott autót

2022.07.21. 11:23

Autótolvajokat fogtak a budapesti rendőrök, méghozzá igazán nem mindennapi körülményekre derült fény az eljárás során. Eredetileg a Gyáli Rendőrőrs munkatársai akadtak rá egy elhagyatott autóra, az ellenőrzés során kiderült, hogy annak tulajdonosa zuglói, ezért értesítették a XIV. kerületi kollégákat. Ők megállapították, hogy a kocsit egy helyi garázsból lopták el, amelynek tulajdonosa már két éve nem él.

Fotó: RubberBall Productions/Getty Images
Fotó: RubberBall Productions/Getty Images

Az egyenruhások az autó mellett találtak egy bőröndöt, benne vádirattal és idézéssel, így nem volt nehéz megtalálni a feltételezett elkövetőket. A nyomozók kihallgatták a 29 éves B. Richárdot és társát, B. Tamást, akik vallomást ugyan nem tettek, de a nyomozás adatai szerint azért lopták el az autót, hogy eladják azt egy barátjuknak. Csakhogy a barát sem akart fizetni érte, inkább meglépett vele.

A XIV. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai B. Richárdot és B. Tamást őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat. Az ismeretlen vevőt még keresik, és elfogatóparancsot adtak ki egy nő ellen, aki szintén összefüggésbe hozható a bűncselekménnyel.

Forrás: police.hu