Nyolcezer embertől válna meg a Ford

2022.07.22. 13:37

Összesen nyolcezer ember elbocsájtását tervezi a Ford a következő hetekben. A tömeges leépítés elsősorban Amerikát, azon belül is a hagyományos belső égésű motorok gyártásával foglalkozó Ford Blue egységet érinti majd – írja a céget jól ismerő, de nevük elhallgatását kérő forrásokra hivatkozva a Bloomberg. A lap szerint a gyár a kirúgásokkal az elektromos járművek piacára való betörését segítené elő. A brit üzleti lap információi szerint a leépítések mikéntje még erősen kérdéses, ugyanakkor forrásaik szerint a folyamat szakaszosan fog lezajlani, s már idén nyáron kezdetét veszi.

2023 F-150 Raptor R exterior 01

A kirúgásokról szóló hír bár elsőre radikálisnak tűnik, a lépés azonban cseppet sem váratlan. Jim Farley, a Ford vezérigazgatója ugyanis korábban arról beszélt, hogy a vállalat 2026-ig összesen 3 milliárd dolláros költségcsökkentést hajt végre. A cégvezető ennek érdekében a Ford gyártását idén márciusban két részre is bontotta, az elektromos járművek gyártásáért felelős „Model e” egységre, valamint a hagyományos járművekre összpontosító „Ford Blue”-ra. Ebben a lépésben – ahogyan azt korábban megírtuk már – az volt az igazán furcsa, hogy a két részleg között bevallottan minimális együttműködést terveztek, ami a megszokott hatékonyságnövelő módszereknek épp az ellentéte.

A cég kettéválasztására persze jó oka volt a vezetésnek. Farley márciusban azt a példát hozta, hogy az F-150 modell esetében a nagyrészt hagyományos autók tervezésében jártas csapat csupán évi 20 ezer elektromos Lightning legyártásával számolt, és csak a bemutató után szembesültek azzal, hogy a valós igény ennek a sokszorosa. A Ford ezért évi 150 ezer Lightning elkészítéséhez szeretett volna gyártókapacitást kiépíteni, de a korábbi döntések évekkel vetették vissza az elektromos pickup gyors elterjedésének lehetőségét. Vagyis a vezérigazgató 50 milliárd dollárra emelte az elektromos járműgyártásra fordított forrásokat, és 2026-ig évi 2 millió villanyautó gyártását tűzte ki célul. Ami egyébként komoly vállalás lehet, miután tavaly az Egyesült Államokban mindössze 27140 darab elektromos járművet adott el a Ford, ez az egy évvel korábbi eladásokhoz mérten még így is 76,6 százalékos növekedést jelent.

A tervezett elbocsájtásokról szóló híreket a Ford egyébként egyelőre nem kívánta kommentálni, csak annyit közöltek, hogy a cég jelenleg a szervezeti átalakításokra összpontosít, hogy minél jobban kihasználja az elektromos járművek nyújtotta lehetőségeket.