Késik az első elektromos Bentley

2022.07.29. 06:19

Adrian Hallmark, a cég vezérigazgatója az Automotive News Europe-nak nyilatkozva elismerte, hogy a gyártást 2026-ra tolták át, azt ugyanakkor nem volt hajlandó elárulni, hogy mi okozza a késést. Megjegyezte viszont, hogy a modell gyártása meglehetősen időigényes feladat, mivel olyan fejlesztési munkát kénytelenek végezni közben, amit korábban még nem csináltak.

A gyár sosem árulta el, pontosan milyen erős a motor
A gyár sosem árulta el, pontosan milyen erős a motor

A problémától függetlenül a Bentley vezére kijelentette, elektromos modelljük bemutatóját 2025-ben megtartják. A járműről ugyanakkor jelenleg nagyon keveset tudni, de az már kiderült, hogy a kezdeti crossover spekulációk tévesek voltak. Adrian Hallmark az Automobilwochénak ugyanis elmondta, hogy egy kupén dolgoznak, ami több mint 250 ezer euróba (mostani árfolyamon bő 100 millió forintba) kerül majd. Akár 1419 lóerős teljesítményre és 1,5 másodperc alatti 0-100-as gyorsulásra lehet számítani.

Összességében rengeteg kérdés maradt még az elektromos Bentley-vel kapcsolatban, ugyanakkor Hallmark szerint a tesztelések még ebben az évben megkezdődnek.