Záróvonalon és piroson is áttolta a tahó mercis, majdnem gázolás lett belőle

2022.08.05. 12:49

Újabb elkeserítő videót tett közzé a Budapesti Autósok oldala. Ezúttal az Örs vezér terénél hágott át minden létező szabályt egy Mercedes vezetője, ebből pedig kis híján súlyos baleset lett.

Ahogy a felvételen jól látszik, a kamerás autó mellett jobbról elhalad a mercis, ezzel eddig még nem is lenne baj. Csakhogy után két autó közül kivágódva, a záróvonalat átlépve rongyol át a szembejövő oldalra, és lendületből áthajt a piroson – pedig szó nincs arról, hogy éppen akkor váltana a lámpa. Csakhogy a kereszteződésen éppen bringások haladnak át, sőt a jobbról érkező autósoknak is fékezniük kell. Egy másik videó éppen egyikük szemszögéből mutatja az esetet:

A mercis centikre a biciklisek között haladt el, nagy szerencse, hogy nem lett komolyabb baj. Ekkor már persze a szabálytalankodó autós is fékezett, de az ütközést aligha tudta volna elkerülni, ha nagyobb lendülettel érkeznek a szabályosan közlekedők.

Forrás: Budapesti Autósok