Oszlopfogással végződött az autós üldözés a Balatonnál

2022.08.16. 08:52

Nagyon úgy fest, hogy – sajnos – az autós üldözések éve az idei Magyarországon. Januárban egy debreceni rablópáros, pár napra rá Rákosmentén egy 16 éves srác, februárban megint Debrecennél egy ámokfutó, nemrég pedig a Váci úton egy ittas és bódult sofőr menekült a rendőrök elől. Most a Balatonnál rögzítettek akciófilmbe illő jelenetsort a rendőrség kamerái.

Az egész azzal kezdődött, hogy még augusztus 8-án tört be az akkor ismeretlen tettes egy siófoki tetoválószalonba. Onnan gépeket és egyéb felszereléseket vitt el, aztán a közelben lepattintotta egy autó rendszámát is. A rendőrök gyorsan azonosították, majd a siófoki egyenruhások és a TEK munkatársai közösen fel is kutatták a férfit. Augusztus 12-én igazoltatni próbálták, de elhajtott.

A hajsza során a 32 éves gyanúsított a záróvonalra és piros lámpára egyaránt fittyet hányt, végül azonban Honda HR-V-jével egy oszlopnak hajtott Balatonszéplakon. A rendőrök elfogták, a Siófoki Rendőrkapitányságra előállították. Többrendbeli lopás és egyedi azonosítójellel való visszaélés miatt hallgatták ki. Kiderült, hogy nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellene, vallomása során Németországban, Ausztriában és Csehországban elkövetett lopásokat ismert be.

Forrás: Budapesti Autósok