Ebből az AMG Merciből csak öt készül összesen

2022.08.24. 09:28

Idén ünnepli fennállása 55. évfordulóját az AMG – gyakran szokás őket a Mercedes gyári tuningcégeként emlegetni, de valójában többek annál. Mindenesetre a sztori 1967-ben kezdődött Affalterbachban, és ma is elég jól cseng ez a három betű. Az ünneplés részeként bemutatták a Mercedes-AMG GT3 Edition 55-öt, amely egy limitált példányszámú, FIA-jóváhagyás nélküli versenygép.

Ez utóbbi kitétel már csak azért is fontos, mert így nem kellett az AMG-nek semmiféle szabályok közé szorítania önmagát, mind a motor, mind az aerodinamika, mind pedig a súly és egyéb tényezők terén teljesen szabad kezet kaptak a mérnökök. A mérleg másik serpenyőjében ott van, hogy nyilván így semmilyen FIA kötődésű versenyen nem állhatna rajthoz az autó, de ez aligha fogja zavarni a leendő vevőket. Meg aztán, arra amúgy is ott van a sima GT3 verzió.

Az Edition 55 annál a homologizált variánsnál úgy 100 lóerővel erősebb, vagyis 650 lovas teljesítményre lőtték be a 6,3 literes V8-ast, amelynek üvöltését sem fogták vissza, hanem a korlátozások közül kiszabadulva egy meglehetősen hangos kipufogórendszerrel támogatták meg. A legfontosabb információkat, mint például a motorral kapcsolatos aktuális adatokat, a hőfokokat, köridőket és egyebeket a Bosch-féle DDU szállítja a sofőrnek.

A körítéshez tartozik még a kézműves takaróponyva, valamint egy Pilot's Watch Chronograph Edition “AMG” karóra az IWC Schaffhausentől. Ezek is az exkluzivitást hivatottak hangsúlyozni – már amennyire ilyesfajta hangsúlyozásra egyáltalán szükség van egy összesen öt példányban készülő, tehát erősen limitált szériás autókülönlegességnél. Mindez amúgy 625 ezer euróba, vagyis közel 260 millió forintba kerül, és erre még az adókat is rá kell számolni.