Elhunyt a Ferrari F40 atyja, Nicola Materazzi

2022.08.25. 13:06

Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Nicola Materazzi olasz mérnök, akit a Ferrari F40 atyjaként tartanak számon, de hosszú pályafutása során számos más ikonikus autó tervezésében is részt vett.

Materazzi 1939-ben született a salernói Caselle in Pittariban, Olaszországban. A nápolyi egyetemen végzett mérnökként, majd a hatvanas évek végétől a Lanciánál dolgozott. Nemcsak a Flavia és a Fulvia fejlesztésében közreműködött, de a legendás Stratos raliautó hajtásláncán, futóművén és aerodinamikáján is munkálkodott.

A nyolcvanas évek jelentős részét a Ferrarinál töltötte, főmérnökként vezette a ma is rajongott, ikonikus F40 fejlesztését, de számos más modell, így többek közt a 288 GTO motorjának születését is ő irányította, sőt a Testarossa V12-esénél (ami ugye hiába lapos, nem bokszer) is tevékenykedett. Később a Cagiva motorgyártónál is volt műszaki igazgató, vitte a versenyrészleget, majd a kilencvenes évekre a Bugattihoz szerződött. Vezette az EB110 GT projektet, majd a még durvább EB110 SS-nél is hasonló szerepet töltött be.

Persze felsorolni is nehéz lenne mindent, amiben részt vett: az utcai autókat, a motorkerékpárokat és a versenygépeket is ideértve 38 nagyobb horderejű projektből vette ki a részét 42 év alatt. Szenvedélyes motoros volt, és gokartozni is imádott, szabadidejében rengeteget olvasott, tekintélyes könyvtára volt, nemcsak műszaki témájú kötetekkel megtöltve.

Nyugodjon békében!

(Címlapkép: Drive Experience di Davide Cironi)