Kínos: kamu akkutűzzel sokkolt a törésteszten a biztosító

2022.08.31. 11:18

Sokkal nagyobb veszélyt hordoznak magukban a villanyautók egy-egy baleset során, mint a belső égésű motoros járművek – ezt az állítást szerette volna nyilvános törésteszttel alátámasztani az Axa biztosító. Azonban a végeredményből jó kis botrány kerekedett, miután kiderült, finoman szólva is hatásvadász módon elcsalták a dolgot.

Fotó: Axa
Fotó: Axa

Történt ugyanis, hogy olyan autókkal igyekeztek demonstrálni az akkumulátortűz veszélyét, amelyekből előzetesen kiszerelték az akkucsomagokat, és helyette pirotechnikát építettek be. A 24auto.de megkeresésére azt nyilatkozták a biztosítótársaság képviselői, hogy túl veszélyes lett volna egy 500 fős rendezvényen igazi akkumulátortüzet generálni, ezért döntöttek a pirotechnika mellett. Csakhogy ez így konkrét átverés, mivel közel sem garantált, hogy az autó magától kigyulladt volna.

Végül egyébként azt állapították meg a töréstesztből, hogy a padlólemez jelentősen megrongálódott, az utascella ugyanakkor többnyire ép maradt. Mindenképpen hozzá kell azonban fűzni, hogy az akkuk eltávolításával nemcsak a tűzveszélyre vonatkozó eredményt hamisították meg: ezzel alapvetően megváltoztak olyan lényeges paraméterek, mint a tömeg és a merevség, amelyek egy ütközés során kiemelt jelentőséggel eshetnek latba.

Az Axa egyébként eredetileg azt a közleményét szerette volna a látványos törésteszttel alátámasztani, amely szerint az elektromos autók, különösen a luxus kategóriába tartozók és az SUV-k 40 százalékkal több balesetet okoznak, részben a hirtelen fellépő nagy nyomaték miatt, amihez nincsenek hozzászokva a sofőrök. Továbbá, hogy a következmények is súlyosabbak lehetnek.