Fejlesztették az RS Q E-tront, sokkal hatékonyabb lett

2022.09.02. 16:05

Az Audi 2021-ben mutatta be az RS Q E-tront, amivel az volt a tervük, hogy rajthoz álljanak vele a 2022-es Dakaron. Végül el is indultak a vad elektromos szörnyeteggel a Dakaron, méghozzá nem is egy darabbal, hanem mindjárt hárommal. Mindhárom autó vette az akadályt és végig tudott menni a teljes versenyen, összesen elképesztő 24 ezer sivatagi kilométer pörgött az órájukba.

Amikor a verseny után úgy fogalmaztak, hogy ez egy sikeres rajt egy új korszak felé, nem vicceltek, ugyanis már itt is van az RS Q E-tron továbbfejlesztett, második változata, vagyis az E2. A típusjelzés nem véletlenül cseng ismerősen, hiszen már a legendás, B csoportos raliautójuk, vagyis a Quattro esetén is alkalmazták, amikor elkészítették belőle az újabb verziót.

Az Audi szerint jelentősen sikerült túlszárnyalni az előző modellt. Ez azért hangzik furcsán, hiszen nem a hajtáslánc, hanem inkább a kaszni fejlesztésére fordítottak sok energiát. A légellenállás javítására fektettek nagy hangsúlyt, amit sikerült, hiszen a légellenállási együttható 15 százalékkal javult az elődhöz képest. A végsebességet továbbra is 169 km/h-ra limitálták.

A T1U kategóriában – ahol az RS Q E-tron E2 is rajthoz áll – 2 tonnáról 2,1 tonnára emelték a minimális súlyt, amibe még az előző változattal is könnyedén befértek volna. Az E2-es még mindig több mint 2,1 tonna, de azt mondják, hogy bőven sikerült faragni az előző verzió súlyából.

Az RS Q E-tron E2 teljes hajtása marad ugyanaz, mint az előző: három elektromotor és egy benzinmotor van benne, előbbiek a Formula E-ből érkeztek. Az elektromos motorok közül tengelyenként egy hajtja a kerekeket – összesen 386 lóerővel –, míg a harmadik a töltésért felel. Került az autóba egy kétliteres, benzines turbómotor is, ami tulajdonképpen generátorként funkcionál, hiszen a kerekeket nem tudja hajtani, viszont az akkumulátort tölti, ami a Dakar hosszú etapjainál mindenképpen szükséges.

Az Audi az RS Q E-tron E2-vel először a 2022-es Marokkó Ralin indul, ami októberben lesz. A fő fogás az E2 számára is a Dakar lesz, ami 2022 december 31-én indul Szaúd-Arábiából.

Forrás: Audi