Bezúzhatják az 560 milliárdos óceánjárót

2022.09.09. 11:10

Úgy fest, soha nem kerülhet vízre a világ legnagyobb óceánjárójának szánt Global Dream II. Sőt, jelen állás szerint úgy tűnik, ócskavasként végzi az 1,4 milliárd dolláros (!!!) költségből, azaz közel 560 milliárd forintból megépített óriást, pedig még el sem készült teljesen.

Ebből persze elsőre azt gondolhatnánk, biztosan valami orosz oligarcha hajója lett volna, és a szankciók miatt foglalták le, de egyáltalán nem erről van szó. Az építést végző német-hongkongi cég, az MV Werften ugyanis csődbe ment, mielőtt a szakemberek befejezhették volna a munkát. Vevő pedig nincs.

Pedig ha befejezték volna, ez lett volna a világ legnagyobb sétahajója, megelőzve a Royal Caribbean által üzemeltetett Wonder of the Seas nevűt. Legalábbis befogadóképességét tekintve. A tervek szerint a 342 méter hosszú, húszemeletes monstrum ugyanis kilencezer utast, plusz a személyzetet tudta volna befogadni. Szabadtéri vízi élménypark, valamint mozi is helyet kapott volna benne.

A hajó már szerkezetkész volt, amikor becsődölt a cég, és rá is borult a már említett 1,4 milliárd dollár. A befejezéshez a becslések szerint még úgy 230 milliót kellett volna elkölteni, ez további bő 90 milliárd forintot jelent. Próbáltak rá vevőt találni, aki befejezte volna az építést, de ez eddig nem sikerült, ezért úgy fest, meg vannak számlálva a hajó napjai.

Ahogyan egyébként a nevéből, a Global Dream II-ből kiderül, van egy Global Dream I-es is, amivel kapcsolatban egyelőre nem került szóba, hogy ócskavasként végezné. Az viszont biztos, hogy mindkettőt egy németországi hajógyárban tárolják, ahonnan rövid időn belül el kell tűnniük. A határidő 2023 vége, utána ugyanis hadihajók gyártása indulna az üzemben. A szakértők azt remélik, addig rendeződik az óceánjárók sorsa, és elkerülik az újrahasznosítót.