Mint egy akciófilmben: métereken át húzta az elgázolt férfit a citroenes

2022.09.12. 08:25

Egy XVIII. kerületi telephelyről próbált lopni egy 21 éves férfi, azonban észrevették, ezért menekülőre fogta. Csakhogy közben az egyik ott dolgozó megpróbálta feltartóztatni. Őt elütötte, majd métereken át húzta magával - az eset még januárban történt, most adta át az iratokat a rendőrség az ügyészségnek.

A rendőrség által közzétett videón látszik, hogy a telephely dolgozója próbálja elállni a tolvaj útját, azonban a citroenes férfi nem zavartatja magát, nem áll meg. Feltartóztatója vélhetően azért kerül a motorháztetőre, mert így akarja elkerülni, hogy az autó alá sodródjon. Néhány méter után leesik – mint később kiderült, könnyű sérüléseket szenvedett.

A 21 éves K. Miklóst néhány nap múlva elfogták a nyomozók. Vele szemben közúti veszélyeztetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt indult eljárás. Beismerő vallomást tett. Külön eljárásban vizsgálják a lopás körülményeit, valamint arra is fény derült, hogy soha nem volt jogosítványa, a járművezetéstől is eltiltották.

Forrás: police.hu