Vége a várakozásnak, itt a Ferrari SUV-ja, a Purosangue

2022.09.13. 19:54

Hosszú várakozás ért most véget, a Ferrari ugyanis bemutatta története első SUV-ját, a Purosanguét (purosangue olaszul annyit tesz: telivér). Már maga a létezése is megosztó, hiszen rengetegen fanyalogtak, amiért az olasz sportkocsigyár is felült a divathullámra, és hobbiterepjárót készített. Sőt, még házon belül is eléggé vitás volt a dolog, még maga a néhai Sergio Marchionne, a Fiat-Chrysler egykori vezére is azt mondta: előbb le kell lőnötök. Most viszont már nem feltételes módban vagy jövő időben beszélünk a Purosanguéról.

A Ferrari ezzel megcsinálta a legek SUV-ját, de nem a méreteket illetően. Noha a maga 4,97 méterével a Purosangue sem kicsi, és irtózatosan hangzik egy bármilyen közúton közlekedő bengánál a 2033 kilogrammos önsúly is, de így is szinte kecsesnek mondható a Rolls-Royce 5,34 méteres Cullinanje mellett. És azt is hozzá kell azért tenni, hogy míg a Rolls egy büdös nagy guruló trezornak hat, addig az olaszok ebben a kategóriában is tudnak szépet rajzolni.

Mert a Purosangue szép: nem drabális, nem baltával faragott, hanem olyan, amilyet a Ferraritól elvárhatunk, ha már mindenképpen ebben a műfajban gondolkodnak. Kupés tetővonal, keskenyre húzott első fényszórók, oldalt egy kis játék a domborításokkal és homorításokkal, na meg öngyilkos (vagyis ellenkező irányba nyíló) ajtók. A sziluett, az oldalnézet még talán sportosnak is mondható, közben persze elölről és hátulról nem tudja teljesen meghazudtolni az SUV mivoltát, a bő kétméteres (2028 milliméter) szélességet, még ha az 1589 milliméteres magasság igen szerény is egy Q5-ös vagy Q7-es Audihoz viszonyítva. Hogy a Cullinant már ne is említsük. Összességében azért elég jól álcázza magát, hunyorítva még egy meghízott sportkupénak is nézhetnénk, bár a hasmagasság - legalábbis Ferrari-mércével - árulkodó.

Különlegessége a Purosanguénak, hogy négyajtós, márpedig szériamodellként ilyen még nem készült a Ferrarinál a márka 75 éves történelmében. Egyedi kivitelek akadtak csupán. Ahogyan azt feljebb már lelőttük, öngyilkos ajtókat kapott az SUV, azaz az első ajtók ugyan hagyományosan nyílnak, a hátsókat ellenben hátul zsanérozták. És míg elöl rejtett kilincseket találunk, addig hátul gombnyomásra nyithatunk, méghozzá 79 fokos szögben – ez nem tűnik soknak, a megoldásnak köszönhetően mégis elég könnyű a bejutás a hátsó sorba. Furcsa lehet látni a B-oszlopot, amely ilyen ajtók esetében el szokott tűnni, a Ferrari viszont a merevség érdekében megtartotta.

A motort illetően nagyon sokféle találgatás volt, többek közt turbókról és hibridekről, de az olaszok inkább leegyszerűsítették a kérdést. Fogták az F140-es kódú V12-est – ennek korábbi változatait például a 812 Superfastból vagy akár még régebbről az Enzóból ismerhetjük –, szívó és kipufogó oldalon is átdolgozták, a hengerfejeket a 812 Competizionéról kölcsönözték. A 6,5 literes, 65 fokos hengerszögű tizenkét hengeres így rettentő 725 lóerőt tud 7750-es fordulaton, míg 716 newtonméteres nyomatékát 6250-nél szabadítja a kerekekre. A motort az első tengely mögött helyezték el, transaxle sémát alkalmaztak, és összkerékhajtást. Utóbbi a GTC4 Lussóéhoz hasonló, annak a továbbfejlesztett változata. A két tengely közt nincs fizikai kapcsolat, az elsőket egy kétfokozatú PTU-n (Power Transfer Unit) keresztül hajtja meg, míg a hátsókhoz egy nyolcgangos duplakuplungos automatán keresztül jut az erő. Ötödik fokozat fölött mindenképpen leold az összkerék, csak hátul hajt az autó. Nem maradt ki az összkerékkormányzás sem.

Gyorsan utánaszámolva 111 lóerős a literteljesítmény, és minden egyes lóerőre 2,8 kilós tömeg jut. Sportautók közt nyilván találunk ennél durvábbat, de jelen pillanatban a Purosangue a világ legerősebb SUV-ja. 3,3 másodperc alatt gyorsul százra, ami egy kéttonnás szörnyeteg estében igazán félelmetes. Megfutja a 310 km/h-t, de a kétszázat például 10,6 alatt éri el. Innen 129 méteren, 100-ról 32,8 méteren áll meg. Nemcsak a végsebességre, hanem a rugalmasságra is érdemes figyelni, a nyomaték 80 százaléka már 2100-nál megvan.

A vezetéstámogató rendszereket felsorolni is fárasztó lenne, van adaptív tempomat, automatikus vészfék, sávtartó, táblafelismerő, fáradtságfigyelő, meg egy sor egyéb, de a lejtmenet-vezérlő például azért érdekes, mert először került ilyesmi Ferrariba. A Purosangue aktív futóművet is kapott, a lengéscsillapítást 48 voltos aktuátorok segítségével szabályozzák. Tempósabb kanyargásnál akár egy centivel is csökkenhet a hasmagasság.

Az első Ferrari-SUV gyártása várhatóan még idén elkezdődik, az első példányokat 2023-ban szállítják le. Az ár várhatóan 390 ezer euró, azaz úgy 155 millió forint körül alakul.