Gazdátlan grillsütő miatt égett ki nyolc autó

2022.09.14. 06:18

Fekete füstre lehettek figyelmesek Miami lakói a Hard Rock Stadium környékén, éppen akkor, amikor csapatuk, a Dolphins a New England Patriots ellen játszott az amerikaifutball-bajnokság első fordulójában, az AFC konferencia keleti csoportjában. A hírek szerint a lángok egy magára hagyott grillsütőből szabadultak ki, majd terjedtek át a stadion parkolójában álló autókra.

Az egyik szurkoló az eset után elpanaszolta az NBC Miaminak, hogy ő történetesen egy Mercedes-Benz S 63-at veszített el valakinek a figyelmetlensége, hanyagsága miatt. Ráadásul úgy háromezer dollár, azaz közel 1,2 millió forint készpénz is volt a kocsiban. Mondjuk a parkoló autóban ekkora összeget hagyni egyébként sem tűnik valami klassz ötletnek, de azért érthető a szomorúsága, még akkor is, ha ez az S osztály értékének töredéke csupán.

Mindenesetre a beszámolók szerint a Mercedesszel együtt összesen nyolc autó égett ki. A rendőrség vizsgálja a körülményeket, de az eddigi információk szerint pusztán balesetről van szó, a szándékosság nem merült fel.