25 éves az Audi TT, bitang kiadással ünnepelnek

2022.10.05. 06:39

Öt henger, továbbra is mérges turbó, és az 1995-ös eredeti időtlen formái újragondolva, immár sokkal agresszívabb formában. Ez a 2023-as Audi TT RS Coupé Iconic Edition.

Az első Audi TT Coupé Freeman Thomas ikonikus munkája a kilencvenes évekből. A 2014-óta Győrben gyártott harmadik generáció sokkal komolyabb szerkezet, megalkotása során az Audi mégis próbált megőrizni valamennyit az első széria markáns vonalaiból is. Ezt, az akkor nagyon bátornak érzett formatervet, és persze a jelenleg még elérhető 400 lóerős turbós öthengerest ünnepli a cég a legfrissebb limitált kiadással.

Csak száz készül belőle, Nagy-Britannia pedig csak 11-et kap, durván £87,650-os, tehát most épp 42 millió forintos áron. Ez bizony nem kevés egy TT RS-ért, de ünnepelni nagy lábon érdemes, főleg annak tudatában, hogy a benzines TT karrierje a végéhez közelít.

A Golf-alapokra épült első TT 1998-ban mutatkozott be keménytetővel, majd egy évre rá roadsterként. Rég volt, ám természetesen a TT következő generációi is megtartottak olyan részletmegoldásokat, mint a harmincas évek Auto Union rekordereire utaló külső tanksapka, a kerek szellőzők, a váltókeret, vagy éppen maga a váltógomb.

Az Iconic Edition Nardo Grey külsőt kapott, mivel ez az egyik legnépszerűbb RS festék. Fekete lett a hűtőrács, a quattro embléma matt titán árnyalatú, miközben minden más elemet is fényes feketére fújtak. 

Ilyenek lettek a 20-colos, hétküllős kerekek, valamint a féknyergek is. 1475 kiló a vége, a látványos Aerokit pedig a leszorítóerőt növeli az aerodinamikai egyensúly megtartásával, ha már az adaptív mágneses lengéscsillapítás is a csomag része.

A végsebesség 280 km/h, százra pedig 3.7 alatt pattan az összekerekes RS, miközben a jól ismert 1-2-4-5-3 gyújtási sorrend ritmikus hangorkánját szórja aktív kipufogóin át.  Ez már önmagában megérne néhány milliót.

Belül Nappa bőr ülések sárga varrással, és épp annyi RS Iconic Edition felirat, hogy senkinek se legyen kérdése.

Drága, vagy sem, mivel a TT RS egyedi ajánlat a piacon, és hamarosan leáll a gyártása, egy ilyen kiadás akár még befektetésnek sem utolsó. Persze aki ezt az Audi öthengerest túl sokáig hagyja hidegen, valójában meg sem érdemli.