Ez a Mercedes 1,5 millió kilométert futott, de még mindig taxiként szolgál

2022.10.18. 06:04

A Totalcaron is többször írtunk már kilométer-milliomos autókról: volt már Peugeot, Volvo, Tesla, sőt Honda is. Persze az elpusztíthatatlannak tartott autók listáján elég előkelő helyet foglal el a W124-es Mercedes is, nem véletlenül. Újabb bizonyíték erre az albán Luan Nina E 200-asa, 1993-ból. Az autó lassan betölti a harmincat, miközben több mint másfél millió kilométert futott.

A most hetvenéves úr tizenöt esztendeje taxizik, végig ezzel a Mercedesszel, amely újkorában érkezett az országba, hozzá akkor került, amikor elkezdett vele dolgozni. A sárga Merci látványa szerves része a mintegy 110 ezer lakosú Durres város utcaképének, és ahogy az autó gazdája mondja: ő nem bánja azt sem, hogy nyaranta turisták özönlik el a települést. Annál több az ügyfél, annál több a beszélgetőtárs. Luan Ninából csak úgy árad az életigenlés.

A Mercedesszel komolyabb problémája nem volt, azt mondja, mindent maga csinál rajta, egyszer kellett hengerfejtömítést cserélnie. Viszont a megfelelő karbantartást mindig megkapta, hiszen kenyérkereső autó, nélküle nem tudna megélni. Kívülről persze messze nem makulátlan, az évtizedek és az utcai harc lenyomata látszik rajta, de ez csak hozzáad a patinájához.

Albániában egyébként nagyon népszerűen a régi Mercedesek, a Deutsche Welle videója szerint az autópark nagyjából harmadát ezek teszik ki. Hozzávetőleg 212 ezer fut belőlük az országban.

Forrás: Deutsche Welle