25 éve borult fel a híres A Merci, így emlékszik a gyártó

2022.10.21. 06:05

1997 október 21-én az első generációs Mercedes A osztály egy svéd jávorszarvas-teszt során felborult. A gyors elkerülési manőver nem jött össze a legkisebb Mercedesnek, az esetnek pedig az egész világsajtóban óriási visszhangja lett. A gyártó 25 év távlatából sem titkolja ezt el, sőt konkrétan a saját biztonsági rendszerei köré épített belőle egy évfordulót.

Az A osztályok az eset után, 1998 februárjától alapfelszereltségként elektronikus menetstabilizáló rendszert, ESP-t kaptak, amivel az autó már nem borult fel a teszten, sőt az addig eladott 18 ezer autót is ingyenesen felszerelték a biztonsági elektronikával. Ezzel a Mercedes egyedülálló módon, 1999-től már az összes új autóját alapszinttől ESP-vel kínálta.

A Mercedes négyfázisú balesetvédelmi rendszere a következőkből állt: vezetés közbeni segítség a balesetek elkerülésére, felkészülés a balesetre, baleseti védelem, és segítségnyújtás baleset után.

A Mercedes szerint a különféle PreSafe rendszerek mellett az elektromechanikus fékrásegítők fejlesztésével is élen járnak, ahogy a különféle passzív biztonsági extrákkal, így a légzsákokkal is folyamatosan haladnak a fejlesztések.

A WHO jelentése szerint évente 1,3 millió ember hal meg közúti balesetben évente, a súlyos sérültek száma pedig 20-50 millió emberre rúg. A Mercedes célja, hogy 2050-re nulla legyen a halálos baleset az utakon, 2030-ra pedig a felére csökkentsük a sérülések számát 2020-hoz képest.