Frontálisan ütközött a rendőrautónak a miskolci ámokfutó

2022.10.21. 08:52

Közúti ellenőrzést végeztek a miskolci rendőrök, amikor az egyik megállítani kívánt autó sofőrje kivonta magát az intézkedés alól, és gyorsítva, több szabályt megszegve gyorsítani kezdett. Az egyik egyenruhás felismerte, hogy a sofőr egy hónappal korábban is őt kikerülve hajtott tovább egy igazoltatásnál. Az eset még márciusban történt, és súlyos balesettel végződött.

A 21 éves férfi ugyanis száguldásba kezdett, a megengedett 50 helyett 120 km/h körüli sebességgel menekült a lengyel rendszámú autóval – mint később kiderült, érvényes jogosítvány nélkül. Az üldözésbe bekapcsolódott egy szemből érkező Suzuki Vitara rendőrautó is, amelynek a vádlott a záróvonalat átlépve, frontálisan ütközött neki.

A balesetben a Suzukiban ülő két rendőr, valamint a vádlott egyik utasa is súlyosan megsérült. Másik utasa könnyű sérüléseket szenvedett. Az ügyészség nyolc év börtön és hat év vezetéstől való eltiltás kiszabását indítványozza az ügyben – amennyiben a férfi a bűncselekmények elkövetését beismeri. Hivatalos személy elleni erőszakkal, maradandó fogyatékosságot okozó közúti veszélyeztetéssel és segítségnyújtás elmulasztásával is vádolják.

Forrás: ugyeszseg.hu