Kínában mutatták be a Toyota második villanyautóját

2022.10.26. 11:22

A Toyota villanyautós lemaradásán a nemrég bemutatott bZ4X nevű elektromos crossovere (menetpróbánkat itt olvashatod) sem segített sokat, specifikációi alapján a mezőny közepébe érkezik, nemrég pedig a leeső kerekek miatt sújtotta visszahívási akció. Egy új elektromos szedán, a bZ3 köszörülheti a csorbát, egyelőre Kínában.

A bZ3 ugyanarra a e-TNGA platfromra épül, amire a crossover, de nem teljesen saját modell: a kínai BYD-del közösen készül, és a FAW - Toyota hálózatán keresztül lehet majd hozzájutni. Technikai információkból egyelőre csak néhány derült ki: 600 kilométeres hatótávot ígér és akkumulátora elvileg 10 év után is megtartja 90 százalékos kapacitását. Méreteiben kicsivel a Tesla Model 3 fölé lő (4725 mm hosszú, 1475 mm magas, tengelytávja 2880 mm), alaktényezője főleg a szedán forma és a kisebb homlokfelület miatt sokkal jobb, mint a bZ4x-é, 0,218. 

A Toyota szerint a bZ3-at kimondottan a kínai igényekre szabták, ahol az árazása miatt versenyképes is lehet: míg a kategória legnépszerűbbje, a Model 3 legolcsóbb változata 279 ezer jüan (~15,8 millió forint), addig a bZ3-at 200 ezer jüan (11,3 millió forint) környékére szánják. Eddig kizárólag a kínai bevezetésről esett szó, az új, belföldi gyártású típusokra szabott támogatási rendszer miatt Amerikába aligha jut el az autó, más piacokról, például Európáról egyelőre nem beszélt a Toyota.

Érdekesség, hogy a bZ3 bemutatójával nagyjából egy időben előkerült egy szintén elektromos Toyotáról készült kép is, de erről végképp nem tudni semmit.