Az Omega, ami hülyét csinált a rendőrökből és sosem kapták el - Heti hírösszefoglaló

2022.11.05. 10:04

1990 volt az az év, amikor bemutatták a legdurvább Opelt, ami valaha készült, ez volt a Lotus Omega. Még mai szemmel nézve is kegyetlen szerkezet, aminél mostanáig nem készült erősebb autó Opel logóval, a 90-es évek elején pedig szinte irreálisnak tűnt.

Ha már Opel - az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint 2021-ben összesen 561 gépkocsira, köztük 351 személyautóra adtak ki körözést. A tolvajok kedvence tavaly idehaza az Opel volt 60 ellopott darabbal, ezt követte a Suzuki (56), majd a Volkswagen (48). Ami igazán meglepő, hogy az abszolút kedvenc jármű nem is autó volt, hanem egy segédmotor, mégpedig a jó öreg Simson: ebből tavaly 72 darabnak kélt lába - vagyis kereke. 

Ha olyan közegben pendítjük meg a megbízható mindenes autó kérdéskörét, ahol autókkal foglalkozó emberek forognak, akkor olyan elemi erővel, kórusban fogjuk hallani a  Prius  és a Jazz szavakat, hogy a hajunk lerepül a fejünkről. Ez egyáltalán nem véletlen, hiszen ahogy megbízható, sokáig jól működő konyhai gépekre is nagy szüksége van a világnak, úgy autóból se árt, ha van olyan, ami kis túlzással elpusztíthatatlan, ráadásul még praktikus és tágas is.

Alig egy napig volt csak fent a használtautós oldalon és már el is kelt az ország talán leghíresebb Teslája: a Model X, mint mi is megírtuk, Tökölnél gurult a folyóba, majd némi ringatózás után elnyelték a habok.

2020-ban mutatkozott be a GMC Hummer EV , ami sportautóhoz méltóan túlzó: 212 kWh feletti kapacitású akkumulátorából 500 kilométeres hatótávot facsar ki, több mint 4 tonna, mégis 3 másodperc körül teljesíti a 100-as sprintet. A General Motors a Recon Power Bikes-szal együttműködve egy ehhez hasonló használati értékű elektromos biciklit dob piacra.

A motor egy kompakt, 2,9 literes, biturbó V6, mögötte pedig az iparban széleskörben használt nyolcsebességes ZF váltó durvulásra hangolt változata, és a sperrdiffi sem maradhat el. Érdekes, hogy a polgári változatok menetbiztonsági elektronikáját nem lehet teljesen kikapcsolni, de a QV Race üzemmódban mindent és akármit is megenged, csak győzze az ember megfogni. Nem volt egyszerű a mérés, hiszen a valódi funkcióval rendelkező diffúzort le kellett bontani a biztonságos kikötéshez, de mivel ez az autó második köre a műsorban, nem volt opció, hogy feladjuk. És megérte dolgozni vele.

A statisztikák is azt igazolják, amit sokan sejtenek, mégpedig hogy az izmos autók sofőrjei gyakrabban csattannak, a kiskocsival járók pedig ritkábban okoznak balesetet.

Sokszor csúsztatták már a Tesla Cybertruck sorozatgyártását, a 2019-es bemutatás után eredetileg 2021 végétől kezdték volna szállítani a meghökkentő külsejű villanyautót, most a hivatalos álláspont szerint 2023 közepe várható, de a Reuters informátorai szerint 2023 vége előtt semmiképpen nem lesz Cybertruck.

Azzal általában minden autós tisztában van, hogy a kopással romlanak a gumiabroncsok tulajdonságai. Az azonban már kevésbé ismert, hogy milyen mértékű ez a romlás. A Continental segítségével most letesztelhettük, és az eredmény legalábbis elgondolkoztató. Főként annak fényében, hivatalosan mikor válik használhatatlanná egy abroncs.

És a végére egy galéria a Ford Fiesta kalandjairól 1976-tól.