Kiszervezte a belső égésű motorok és hibridek gyártását a Renault

2022.11.09. 06:03

Egy széleskörű átszervezés részeként a Renault a kínai Geely-vel közös vegyesvállalatba szervezi ki a belső égésű motorok és hibrid rendszerek fejlesztését és gyártását, amelyeket a két partnermárka mellett a Dacia, a Volvo Cars, a Lynk & Co, a Proton, valamint a Nissan és a Mitsubishi modelljei kaphatnak meg.

Renault-4EVER-Trophy-Concept-11

A kiszervezés oka valószínűleg az, hogy a belső égésű motorok lassan kezdenek háttérbe szorulni, ugyanakkor a gyártás teljes beszüntetése még nem időszerű. A relevanciát az új, londoni székhelyű vállalat mérete is mutatja: 19 ezer dolgozót foglalkoztatnak majd a három kontinensen működő 17 gyárban és 5 fejlesztőközpontban.

Az eddigi információk szerint évi 5 milliós kapacitással számolnak, és a két márka 50-50 százalékos részesedéssel bír, de ennél több üzleti/pénzügyi részletet egyelőre nem árultak el a felek, az együttműködés véglegesítésére 2023-ban kerülhet sor.

A korábbi partnerek miatt azonban vannak még nyitott kérdések, a Nissan korábban már aggályait fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a technológiája esetleg a kínai riválisokhoz kerülhet, de egyelőre nem kommentálta az eseményeket.