40 évig bujkált a rendőrök elől egy Corvette

2022.12.05. 13:42

Már önmagában is izgalmas, mikor egy elhagyatott pajta mélyéről valamilyen ritka autócsoda kerül elő, de még jobb, ha az egésznek ráadásul története is van. Ez pedig szerencsére egy ilyen sztori.

Képernyőkép 2022-12-05 114429.png

Egyik főszereplőnk – beszédes nevű - Big Block Mike, akit már fiatalon megfertőzött a Corvette-láz. Mikor éppen nem a középiskola padját koptatta, egy helyi bélyegboltban gyűjtögette a pénzt álomautójára. Végül Mike 1974-ben besétált egy kifejezetten Corvette-ekre specializált helyi kereskedésbe, és egy kis alkudozás után, 2900 dollárért megvette történetünk másik főszereplőjét, egy 1968-as, 7 literes V8-cal szerelt, kabrió Corvette C3-at. Ezután nem kellett sok idő ahhoz, hogy Mike és Corvette-je mind a helyi autós társadalom elismerését, mind a rendőrök haragját kivívja.

Végül Mike egy húzós autósüldözésbe keveredett a rend őreivel, és bár végül sikerült meglógnia, kénytelen volt szeretett Corvette-jét egy pajtába rejteni a világ elől. Az autó itt pihent 40 éven át, mígnem a közelmúltban a Junkyard Life csapatának jelenlétében kimentették az évek során az összeomlás szélére került épületből.

A tervek szerint Mike Corvette-jére most egy teljes körű restaurálás vár, melynek végén újra az utakra szabadulhat a hírhedt páros.