1,7 millió kilométer szinte hiba nélkül

2022.12.09. 16:34

A Toyota Tacoma egy híresen megbízható és strapabíró modell, ám még egy ilyen betonbiztos konstrukció is ritkán éri meg az egymilliomodik kilométert, hát még a kétmilliót. Ez a konkrét, Arizonában szolgáló Tacoma azonban könnyen lehet, hogy hamarosan még utóbbit is átlépi, hiszen gazdája már 1,1 millió mérföldet, tehát körülbelül 1,7 millió kilométert tett meg vele 2008-óta.

106034581 2974295862691294 7914655710417570691 n

Ami talán még inkább megdöbbentő, hogy az autó iszonyatos futásteljesítménye ellenére, a kopó-fogyó alkatrészeken kívül csupán a generátort, illetve a vezérműláncot és láncvezetőket kellett cserélni. A Tacoma tehát lényegében hiba nélkül fut.

A sokat futott autóknál általában két közös tulajdonság figyelhető meg: gyakran az adott modell legegyszerűbb, legfapatosabb verziói közül kerülnek ki, mindamellett, hogy tulajdonosaik kínosan ügyelnek a szükséges és kötelező karbantartások pontos és alapos elvégzésére.

Nincs ez másképp jelen esetben sem. A szóban forgó Tacomát a 2008-ban elérhető talán legegyszerűbb hajtáslánccal szerelték: a 2,7 literes, négyhengeres szívó benzinmotorhoz egy ötsebességes kézi váltó kapcsolódik. Az autó karbantartását a legutóbbi 700 ezer kilométer alatt egyetlen szerviz végezte, mely kizárólag gyári alkatrészeket és minőségi olajat használt a munkálatok során.

Forrás: LEKSFIXIT