Ennyit bír egy Mercedes EQC akkuja 234 ezer kilométer után

2022.12.09. 11:10

A villanyautókkal kapcsolatos általános félelmek között nagyon erős helyen van az akkumulátor elgyengülése. Hiszen ahogy egy tölthető elem vagy okostelefon is veszít a maximális kapacitásából a folytonos töltés-lemerítés következtében, úgy az elektromos autók is hatótávot veszítenek az idő múlásával.

mercedes-benz-eqc

Ahogy viszont nő a villanyautók száma, egyre több adat áll rendelkezésre az akkumulátoraik degradációját illetően, ezek alapján pedig a jelenség nem annyira ijesztő, mint amilyennek sokan gondolják.

Ennek egy újabb bizonyítéka az alábbi videóban látható Mercedes EQC, mely taxiként szolgál Finnországban. Az autó eddig 234 518 kilométert futott, és körülbelül 585 alkalommal töltötték, a gyárilag 80 kilowattórás akkupakk kapacitása pedig mindössze 8,45%-kal csökkent.

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy az autót sosem gyorstöltötték, ez pedig befolyásolhatta az akkumulátor amortizációját is.