Megmutatta magát a Honda új TCR versenyautója

2022.12.13. 11:06

A Honda HPD nevű teljesítményorientált részlege a JAS Motorsporttal együttműködve egy ideje már farigcsálja a legújabb Civic Type R-ből a TCR szabályrendszer szerint épülő versenyváltozatot. Az autó várhatóan csak áprilisban debütál majd a versenypályákon, azonban a fejlesztés minden bizonnyal jól halad, hiszen nemrég az első hivatalos fotók is napvilágot láttak róla.

jas-motorsport-reveals-all-new-honda-civic-type-r-tcr-for-global

Az új Civic Type R TCR esetében az egyik legfontosabb szempont a leszorítóerő növelése volt, ami az igencsak méretes hátsó szárny tükrében első ránézésre is jól látszik. A motor az utcai Civic Type R módosított kétliteres turbós négyhengerese, amelyet a kategória szabályai szerint körülbelül 345 lóerőig húznak fel. Ezeken kívül fejlesztéseket kapott a felfüggesztés, a fékrendszer és a váltó is.

A JAS Motorsport TCR-projektvezetője, Mads Fischer külön kiemelte az új versenyautójuk pilótafülkéjét, amelyet az eddigi „legbiztonságosabb és pilótabarátabb” jelzőkkel illetett. A versenyző munkáját hűtőrendszer és többcsatornás kijelző segíti, amelyen keresztül még több valósidejű információ érhető el.

Az autó várhatóan a HART, LA Honda World és VRGT ügyfélcsapatok színeiben, az IMSA Michelin Pilot Challenge bajnokság keretében debütál majd 2023 áprilisában.

Forrás: JAS Motorsport