Emelnék az árakat a budapesti taxisok, akár 1900 forint is lehet az alapdíj

2023.01.13. 11:39

Miután megszüntették a benzin és a gázolaj hatósági árát, a taxisok szinte azonnal reagáltak, áremelést sürgettek. A tárgyalások hamar megkezdődtek: a felek még év vége előtt kétszer is leültek tárgyalni az áremeléssel kapcsolatban. Most megérkezett az első tervezet, amiben már konkrét árak is szerepelnek.

Ahogy mi is megírtuk, megutóbb májusban drágult a taxizás, méghozzá nem is kevéssel: akkor 33 százalékkal nőttek az árak. Az addigi 700 forintos alapdíj 1000 forintra, a 300 forintos kilométerdíj 400 forintra, míg a 75 forintos percdíj 100 forintra emelkedett. Ezt akkor a minden területre kiterjedő áremelkedéssel és az infláció növekedésével indokolták.

6

Most is hasonló a helyzet, hiszen május óta látványosan nőttek az árak mindenhol. Ugyanakkor az is súlyosbító tényező, hogy megszűnt az üzemanyagok ársapkája. 2021 novemberétől 480 forintos hatósági áron tankolhattak a taxisok is, ez azonban 2022 december 6-án megszűnt. A budapesti taxisok már másnap áremelésről szerettek volna tárgyalni.

A fővárosi önkormányzat és a taxis érdekvédelmi és szakmai szervezetek között már decemberben megkezdődtek a tárgyalások. Most érkezett meg az első tervezet, ami 19 százalékos áremelést említ.

Ennek értelmében kétféle verzió jöhet szóba: az egyik változat az lenne, hogy az alapdíj 1500 forintra, a kilométerdíj 440 forintra, a percdíj pedig 110 forintra növekedne. A másik verzió esetén a kilométerdíj és a percdíj nem változna – tehát marad 400, illetve 100 forint –, viszont ebben az esetben az alapdíj 1900 forintra emelkedne. A javaslatot a Fővárosi Közgyűlésnek kell elfogadnia.

Forrás: Népszava